Dr. Csányi Béla: A társadalomnak erkölcsileg kell felnőnie a bolygó megmentéséhez

Először Cousteau kapitány Duna-projektjének hidrobiológus szakértőjeként vizsgálta végig a Dunát 1991-ben dr. Csányi Béla biológus, azóta már több hazai és nemzetközi mintavételi programot vezetett a Duna és a Tisza mentén. Legutóbb a több ország összefogásával létrejött 3. Nemzetközi Duna-expedíció (Joint Danube Survey 3 – JDS3) vezetőjeként a világon egyedülálló vállalkozás részese, amely a Duna egészét vizsgálja a folyó forrásától egészen a tengeri torkolatáig. Hidrobiológusként 35 éven át dolgozott a Vitukiban, ahol a magyarországi folyó- és állóvizek biológiai állapotát vizsgálta. Jelenleg az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézetét erősíti.

– Mi az ön által vezetett 3. Nemzetközi Duna-expedíció kutatásának célja és tétje?

– A kutatásnak nemzetközi jelentősége van. Az EU tagországainak egységes vízpolitikát kell megvalósítaniuk, többek között az Európai Unió vízkeretirányelv előírásait kell követniük. A tagországok hatévenként komplex vízgyűjtő-gazdálkodási terveket készítenek, amelyekben bemutatják, hogyan javítják vizeik ökológiai állapotát. A Duna nyolc ország területén folyik keresztül, a vízgyűjtőhöz pedig közvetlenül vagy közvetve összesen tizenöt ország kapcsolódik. A Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (International Commission for the Protection of the Danube River – ICPDR) vállalta azt a koordinációs szerepet, amely a teljes Duna vízgyűjtő-gazdálkodási tervét nemzetközi összefogással valósítja meg. A munkát az ICPDR több szakértői csoportja végzi az adatok összegyűjtésével, a vizsgálati és értékelő módszerek egyeztetésével. Ezért kerül sor hatévenként a nemzetközi Duna-vizsgálatokra. Az idei expedíció során a Duna-menti országokból kiválasztott szakértői csapat homogén adatokat gyűjtött a kijelölt szinte teljes hossz mentén, azoknak a különböző – kémiai, biológiai és hidromorfológiai – tudományterületeknek megfelelően, amelyek rendszeres vizsgálatát az EU vízkeretirányelve előírja. A mintavételi helyek kiválasztása, egyeztetése, majd az eredmények publikálása is az ICPDR közreműködésével történik. Az expedíció eredményei a különböző nemzeti vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben hasznosulhatnak.

Hosszan tartó káros hatások

– Tanulmányai kezdetén, amikor elhatározta, hogy biológus lesz, azonnal a víz és annak parányi élővilága vonzotta? Érzelmi, vagy tudományos indíttatása volt erre?

– Gyerekkoromban természetesen mindig a vizek és a vízi állatok érdekeltek, úgy voltam ezzel, mint az összes többi vizet szerető gyerek. De szerepet játszott ebben az is, hogy örökölhettem nagyapám és apám akvarisztikai érdeklődését.

– Az a néhány évtized, amit eddig eltöltött a pályán, egy ember életében tetemes idő lehet, de a természet számára talán csak egy pillanat. Elegendő ahhoz, hogy a természetben történt változásokat érzékelni lehessen?

– Sajnos elegendő! Az ember ugyanis sokkal gyorsabban képes pusztítani a természetet, mint amilyen tempóban megismerhetné. A természet iszonyatosan gyors és egyre gyorsuló degradációját számos példán keresztül láthatjuk. Gyerekkoromban a Sváb-hegyen nyár elején rengeteg szarvasbogarat láthattunk, ma már nyomuk sincs, a mai gyerekek életéből ez az élmény teljesen hiányzik. A vizek elszegényedése már jóval korábban elkezdődött, hiszen a folyó- és folyamszabályozások a 19. század közepétől teljesen átalakították a Kárpát-medence természetes arculatát. Ez persze már jó néhány emberöltőt is felölel. Ha a korai iparosodás környezetszennyező hatásait, valamint a mezőgazdasági termelés hatékonyságnövelésének időszakát is figyelembe vesszük, akkor jól látható, milyen sokféle és komplex módon jelentkező, viszonylag hosszan tartó káros hatás érte a különböző szárazföldi és vizes élőhelyeket, víztereket csak pusztán a Kárpát-medencében. Én csak az elmúlt mintegy négy évtizedre tudok visszatekinteni, de ez az időszak is csak a rombolást idézi, és nemigen tudok olyan példával előállni, amely a természet megkímélését tekintette volna elsődlegesnek mindenfajta anyagi, gazdasági haszonszerzés hajszolása helyett.

– Részt vett a Szigetköz kutatásában is, ahol óriási károkat okozott a vízlépcső építkezésének elkezdése. Szemléletes példa lehetett arra, hogy az ember képes kíméletlen csapásokat mérni a természetre. Van esély arra, hogy ilyen léptékű traumák után magához térjen az élővilág? Ezekben az ütközetekben az ember, vagy a természet az erősebb?

– Az ember mindig aktívan próbálja alakítani a tájat. A Szigetköz példája azt mutatja, hogy olyan, eleve ember által kialakított, eredetileg azonban fonatos – hordalékkúpon kanyargó, saját magát kialakító – ágrendszert szabályoztak nagymértékben, ahol aztán szintén emberi beavatkozások, osztrák és német vízlépcsők miatt medermélyülés következett be. Ezek után léptek fel az időszakos vízhiányok és az ezzel együtt járó helyi vízminőségi problémák. Ezt követően, tehát amikor már eleve súlyos vízhiány jellemezte a szigetközi vízterek többségét, került sor ráadásként a Duna elterelésére. Hogy van-e esély arra, hogy a természet magához térjen? Teljes meggyőződéssel vallom, hogy van: a mérnökökkel közösen kell megtalálnunk az optimális megoldást. A szigetközi vízpótlás kialakításának kalandos története azt mutatja, hogy igenis lehetséges megoldást találni. Mindemellett azonban megfelelően kialakított mérő- és megfigyelő rendszert kellene működtetni. Jelenleg folyamatosan működik ugyan a Szigetköz víztereinek vízpótlása, de a monitoring megfelelő működtetésére már nem telik… Így nincs is megfelelő visszaigazolásunk arról, hogy valóban a lehető legjobb vízkormányzás valósul-e meg.

Áthidaló megoldás kell

– Aki belegondol az emberiség jövőjébe, el kell fogadnia a tudósoknak azt az állítását, hogy a víz hamarosan értékesebb lesz az aranynál is. Ez nagyon ijesztő. A Duna-expedíció során tapasztaltak megerősítik ezt a rémképet? Vagy talán nem Európa az, ahol kirúgjuk magunk alól a sámlit?

– Persze nemcsak Európa bánt-bánik mostohán a természet adta javakkal, köztük a vízzel. Magyarországon jelenleg nagyon aktuális a megfelelő vízgazdálkodás alapelveinek tisztázása. Ezzel kapcsolatban számos kétségem van, ugyanis az árvizek elleni védekezés, az energiatermelés, a hajózhatóság feltételeinek javítása, a kommunális és ipari, valamint mezőgazdasági célú vízfelhasználás érdekeit csak nagyon-nagyon körültekintően sikerülhet valaha is harmonikusan összerendelni. Mindegyik kérdéskör külön-külön is jelentős, több tudományág közös kutatását igényelné. Félek tőle, hogy pénzhiányra hivatkozva ehelyett olyan döntések születnek majd, amelyek eleve nem hozhatnak megfelelő megoldást a jövőre nézve. Pedig erre elodázhatatlanul szükség van, hiszen a víz mindenképpen stratégiai jelentőségű forrássá lépett elő. A Duna-expedíció során, de minden korábbi dunai kutatómunkánk alkalmával is azt láthattuk, hogy a folyam élővilága egyáltalában nem olyan gazdag, mint amilyen elvárható lenne. Ezt leginkább a halak élőlényegyüttese tükrözi, hiszen sem a felső, sem a középső, a magyarországi, sem pedig az alsó Duna-szakaszon nem mutatkozik gazdagnak a halfauna. Ennek persze a már említett szerteágazó, de egymással nagyon is összefüggő okai vannak. Az EU vízkeretirányelvében megfogalmazottak pedig az ökológiai állapot javítására kötelezik a tagországokat, de ez számos ponton eleve halálra van ítélve, hiszen sok beavatkozás visszafordíthatatlan már. Ki kell találnunk az áthidaló megoldást!

– El tud vonatkoztatni a munkájától, ha éppen pihen? Vannak-e kedvenc helyei Magyarországon vagy a világban, ahol még érintetlen a természet?

– Persze, a munka egyébként sem olyan értelemben munka, ami fárasztó lenne. Bármilyen víz mellett jó időt tölteni, de leginkább érintetlen helyekre vágyom mindig, ebből a szempontból igen nehéz helyzetbe kerültünk a 21. századra. Kedvenc helyeim persze vannak: eddigi dunai és balkáni tapasztalataim alapján mindenkinek azt javaslom, hogy mivel az igazi Duna csak a déli országhatárunk után kezdődik, és a sava-borsa a Vaskapu tározói alatt húzódik, mindenképpen érdemes felfedezni az alsó Duna-szakaszt is, szemben a felső, jobbára már kiherélt Dunával. A Balkán páratlan természeti szépségeit is viszonylag olcsón megismerhetjük, és meg is kell ismernünk, hiszen szinte karnyújtásnyira van. És nemcsak a páratlanul gazdag természetet ajánlom mindenki figyelmébe, hanem mindazt a gazdag kultúrát, kultúrtörténeti kapcsolódási pontot is, amelyek mind jól jelzik, mennyire össze vagyunk nőve Európának azzal a kevésbé fejlett, de kincsekben sokkal teljesebb felével, amelynek egyre inkább fel kellene értékelődnie a világban.

– Életre szóló hivatásnak gondolom azt, amivel foglalkozik. A publikációi száma alapján kimeríthetetlenül sok témát ad egy kutatónak a víz. Milyen távlati tervei, titkos kutatói vágyai vannak?

– A foglalkozásom valóban egy életre szóló dolog. Mivel eddig tudományos cikket csak nagyon keveset írtam, és ezeket sem tartom jelentőseknek, ezért a titkos célom ennek a megváltoztatása. Ehhez azonban az kell, hogy jelen legyen az ördög sarkantyúja, mert ihlet, késztetés nélkül csak értéktelen dolgokat képes létrehozni az ember. A dunai élmények, tapasztalatok elegendő muníciót biztosíthatnak a célom eléréséhez.

Értelmes párbeszéddel

– Úgy gondolom, minden egyes munkájával kiált a világnak, de ez a világ a tudományos kutatók, szakemberek világa. Üzeneteit elsősorban a döntéshozóknak kell meghallaniuk, de vajon megfogalmazhatók a civilekkel szembeni elvárások is, hogy ne veszítsük el az életet jelentő tiszta vizet?

– Minden embernek azt kell szem előtt tartania, hogy csak az értelmes párbeszéd segíthet világunk jobb irányba való tereléséhez. A szakemberek és a nem szakemberek értelmes párbeszédére gondolok. Magyarországon azt láthatjuk, hogy sokszor a kicsinyesség, az irigység, ezzel együtt a másik pocskondiázása, nem kellő tisztelete a divat. Ezen változtatni kell, ebben a tudomány egyedül nem segíthet. Ha a társadalom képes morálisan felnőni ehhez az embertelenül nehéz feladathoz, már tudniillik a természet megkíméléséhez, a bolygó alázatos tiszteletéhez, embertársaink megbecsüléséhez, nos akkor, és csakis akkor van remény az életet jelentő tiszta víz és az emberhez méltó környezet megőrzéséhez. Ez ugyanúgy szól a döntéshozókhoz, mint a szakmabeliekhez és a civilekhez is.